Back to top
Space


Rólunk

A Molekuláris- Ujjlenyomat Kutató Központ egy állami tulajdonban lévő nonprofit kutatóintézet, melynek csapata orvosokból, ápolókból, lézertudósokból, molekuláris biológusokból, mérnökökből és adatelemzőkből áll. A világ minden tájáról érkező kollégáinkat egy közös cél vezérli: egy lézeralapú, új egészségmonitorozó rendszer megalkotása, amellyel lehetőség nyílhat az egészség átfogó, minimálisan invazív, gyors monitorozására, és a betegségek korai diagnosztizálására. A kutatás alapjai egy több, mint száz szakemberből álló, a Müncheni Tudományegyetemen (Ludwig-Maximilians-Universität) és a Max-Planck Kvantumoptikai Kutatóintézetben (Max-Planck-Institut für Quantenoptik) együtt dolgozó kutatói közösség munkájából születtek meg (Attoworld, Lasers4Life tanulmányok) és a Molekuláris- Ujjlenyomat Kutató Központtal szoros együttműködésben folytatódnak.

Space


A H4H Projekt

A Molekuláris- Ujjlenyomat Kutató Központ által létrehozott H4H (Health for Hungary - Hungary for Health) projekt egy világszínvonalú kutatási program, amelynek célja egy új, személyre szabott infravörös lézer alapú diagnosztikai eszköz kifejlesztése mindannyiunk egészségesebb jövője érdekében.

Különböző tudományterületeket - lézerfizika, orvostudomány, molekuláris biológia, gépi tanulás - összehangolva fejlesztettük ki azt az egyedülálló, infravörös molekuláris ujjlenyomatot (egy ultrarövid impulzusú lézertechnológián alapuló diagnosztikai módszer), amellyel a tervek szerint a jövőben lehetőség nyílik az egészségi állapot átfogó, minimálisan invazív, gyors monitorozására, és a betegségek korai diagnosztizálására.

Az új diagnosztikai eljárás hozzájárulhat a személyre szabott orvoslás további fejlődéséhez, a kialakulóban lévő betegségeknek még a tünetek megjelenése előtti kiszűréséhez.

Space


A Projekt célja

  • egy lézeralapú orvosdiagnosztikai eszköz kifejlesztése

  • egy megbízható egészségmonitorozó rendszer létrehozása

  • bizonyos betegségek lehető legkorábbi felismerésének elősegítése

  • az orvostudomány fejlődésének támogatása

Space


Módszerünk

A kutatás elengedhetetlen és felbecsülhetetlen értékű része egészséges résztvevők vérmintáinak önkéntes alapon történő begyűjtése annak érdekében, hogy a módszerrel mért adatok (infravörös molekuláris ujjlenyomatok) referenciatartományát megállapítsuk (hasonlóan a klinikai laboratóriumi paraméterek referenciatartományának megállapításához) és lehetővé tegyük az egyének közti különbségek és az egyénen belüli változások meghatározását.

A H4H kutatási program reményeink szerint hozzájárulhat az orvostudomány fejlődéséhez egy olyan megbízható egészségügyi monitorozó rendszer létrehozásával, amellyel egészségesebb jövőt teremthet mindannyiunk számára.

A Molekuláris- Ujjlenyomat Kutató Központ célja 15.000 résztvevő vérmintáinak 10 éven át történő vizsgálata - így a résztvevők közötti különbségek, valamint az egyénen belüli változások is követhetővé válhatnak. A kutatási célok eredményes támogatásához évente 1-3 alkalommal javasolt részt venni a kutatásban, az egyénen belüli változások így pontosabban lekövethetőek a módszerrel.

Space


Részvétel

Jelenleg a H4H programba való bevonás szünetel, az év második felében, várhatóan módosított bevonási feltételekkel és kritériumokkal újraindítjuk a programot.

Minél többen vesznek részt a kutatásban, annál nagyobb eséllyel sikerülhet céljaink elérése: a jelenlegi egészségügyi rendszer fejlesztése és az egészségmonitorozás minden eddiginél hatékonyabb, új módszerének megteremtése.

Minél többen adnak vért évente 1-3 alkalommal, annál pontosabban tudjuk majd feltérképezni a résztvevők közötti különbségeket és az egyénen belüli változásokat, amely hozzájárulhat a személyre szabott orvoslás további fejlődéséhez.

Mit adunk cserébe?

  • A saját egészségügyi állapotának ellenőrzése érdekében kiértékeljük a szokásos laboratóriumi vérképét, amelyet, ha szeretné, minden alkalommal megkap a vérminta leadása után, amellyel folyamatosan követheti egészségügyi állapotát.

  • Az első véradás alkalmával (vizsgálatra történő kiválasztás) 3000.- forint értékű térítést biztosítunk és minden további vizit alkalmával a biztosított térítés értéke 1000.- forinttal emelkedik.

Space


Biztonság

  • A vérmintákat, amíg azok elküldésre kerülnek elemzésre, biobankban tároljuk.

  • A vérmintákat és a hozzájuk tartozó klinikai adatokat minőségbiztosítási rendszerben, az adatvédelmi szabályoknak és a GDPR rendelkezéseknek megfelelően gyűjtjük és tároljuk.

  • A molekuláris ujjlenyomatokat gépi tanulási algoritmusok segítségével értékeljük ki.

  • Az Ön vérmintáinak adatait álnevesítve kezeljük és tároljuk, az Ön személyes adatainak hozzákapcsolása nélkül.

Pszeudo-anonim vérminták

További információkat a képre kattintva talál.

Space


Mintavételi helyszínek

A H4H projekthez szükséges vérmintákat régiótól függően különböző egészségügyi együttműködő partnerek veszik és gyűjtik.

Jelenleg a H4H programba való bevonás szünetel, az év második felében, várhatóan módosított bevonási feltételekkel és kritériumokkal újraindítjuk a programot.

Space

Qualiclinic Kft.

1036 Budapest, Dereglye u. 5/B. 1/3.

Telefon: +36 1 244 8249

Semmelweis Egyetem Klinikai Központ, Foglalkozás-egészségügyi Szolgálat (Szent Rókus Klinikai Tömb)

1085 Budapest, Stáhly u. 7-9.

Telefon: +36 30 016 4647
email: h4h.kutatas@semmelweis-univ.hu

UNO MEDICAL TRIALS Kft.

1152 Budapest, Vécsey Károly utca 39.

Telefon: +36 70 984 9307
email: info@unomedicaltrials.hu

Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. Miskolc

3527 Miskolc, Bajcsy Zsilinszky út 45. III. emelet

Telefon: +36 46 508 981 (h-p: 9 – 14ó)
email: molekularis@miskolc.vasuteu.hu

Derma-B Kft.

4031 Debrecen, Gyepűsor u. 3. fszt.

Telefon: +36 30 299 3432
email: tozsertibor82@gmail.com

Debreceni Egyetem
Klinikai Központ

4032 Debrecen, Egyetem tér 1.

Telefon: +36 30 799 5065
email: h4h@med.unideb.hu

Trial Pharma Kft. Nyíregyháza

4400 Nyíregyháza, Lázár Károly utca 1.

Telefon: +36 70 201 9999
email: elitlabor@gmail.com

Trial Pharma Kft. Békéscsaba

5600 Békéscsaba, Baross u. 34.

Telefon: +36 20 824 4122

Trial Pharma Kft. Gyula

5700 Gyula, Béke sugárút 39.

Telefon: +36 20 824 4122

Trial Pharma Kft. Orosháza

5900 Orosháza, Kígyó utca 24.

Telefon: +36 70 562 4224

Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika (átmenetileg nem elérhető)

6720 Szeged, Korányi fasor 6.

Telefon: -

Trial Pharma Kft. Szeged

6726 Szeged, Thököly u. 41.

Telefon: +36 30 723 4397
email: info@deakpraxis.hu

Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft.

6726 Szeged, Csanádi u. 34./a

Telefon: +36 30 109 20 82
email: h4h@szeged.vasuteu.hu

Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Foglalkozás-egészségügyi és Munkahigiénés Központ

7624 Pécs, Nyár u. 8.

Telefon: +36 30 608 1393
h,sz: 9-15ó; k,cs: 12-15ó; p: 9-13ó

Doktor Plusz Magánegészségügyi Központ
Vita Verum Medical Bt.

8000 Székesfehérvár, Fiskális út 43.

Telefon: +36 20 276 3353
email: info@pro-smo.com

DRC
Gyógyszervizsgáló Központ Kft.

8230 Balatonfüred, Ady E. U. 12./B

Telefon: +36 87 481 616

Trial Pharma Kft. Sopron

9400 Sopron, Lackner Kristóf u. 27.

Telefon: +36 20 960 9400
email: diag@newmed.hu


Elérhetőség

Új alanyok bevonása jelenleg szünetel. Amennyiben további információkat szeretne kapni, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi elérhetőségeken:


Telefon: +36 30 016 7102 (h-p: 9-15ó)
E-Mail: info@h4h.hu


Space


Gyakran ismételt kérdések (GYIK)

  • Mi a H4H Projekt?

    A H4H (Health for Hungary – Hungary for Health) Projekt egy világszínvonalú nonprofit kutatási program része, amelynek célja egy személyre szabott infravörös lézer alapú diagnosztikai eszköz kifejlesztése az egészségügy jövője érdekében. A különböző tudományterületek - lézerfizika, orvostudomány, molekuláris diagnosztika, komputeres adatfeldolgozás fejlesztéseit felhasználva új megközelítést fejlesztettünk ki az infravörös molekuláris ujjlenyomatvétel segítségével a minimálisan invazív egészségmegfigyelésre és a betegségek, például a daganatok korai diagnózisára.

  • Mik a H4H projekt céljai?

    Célunk a jelenlegi egészségügyi rendszer fejlesztése az egészségmegőrzés új, minimálisan invazív módjának megteremtésével és a betegségek korai felismerésével.

  • Hogyan vehetek részt a H4H Projektben?

    Jelenleg a H4H programba való bevonás szünetel, az év második felében, várhatóan módosított bevonási feltételekkel és kritériumokkal újraindítjuk a programot.

  • Mit kell tennem, ha részt szeretnék venni a H4H Projektben?

    Jelenleg a H4H programba való bevonás szünetel, az év második felében, várhatóan módosított bevonási feltételekkel és kritériumokkal újraindítjuk a programot.

  • Mit tegyek, ha nincs a közelemben együttműködő intézmény?

    Folyamatosan bővítjük együttműködő intézményeink hálózatát, hogy a H4H Projektet minél több emberhez eljuttassuk. Ha nem tud elutazni a jelenlegi együttműködő intézményeink egyikébe sem, kérjük, néhány hónap múlva látogasson el honlapunkra, mert addigra lehet, hogy egy új, Önhöz közelebbi intézmény is elérhetővé válik.

  • Hol adhatok vért a H4H Projekt számára?

    A H4H Projekt számára az együttműködő intézményeink valamelyikében adhat vért. Ezen intézmények listáját itt találja.

  • Mekkora mintát vesznek?

    A szükséges vérmintamennyiség az alapvető, rutin laboratóriumi vérvizsgálathoz levett vérmennyiségen túl még 14 ml.

  • Milyen gyakran kell vért adnom?

    Célunk, hogy 10 év alatt 15.000 résztvevő vérmintáját mérjük meg. Így az egyének közötti különbségek, valamint az egyéneken belüli változások is meghatározhatók lesznek. A személyen belüli egészségügyi változások vizsgálatához elengedhetetlen, hogy az önkéntesek több éven keresztül évente 1-3 alkalommal látogassanak el hozzánk. A rendszeres véradás (lehetőség szerint 4-5 havonta) elengedhetetlen a kutatásunk sikeréhez, ezért kérjük, hogy csak akkor vegyen részt a kutatásban, ha vállalni tudja, hogy az évek során 2-3 alkalommal vért ad. Ha már részt vesz a kutatásban, a véradás mindössze néhány percet vesz igénybe.

  • Kinek segít a részvételem?

    A H4H Projekt egy innovatív és ígéretes módszert fejleszt ki többek közt a daganatos megbetegedések minimálisan invazív kimutatására. 14 ml vér adományozásával Ön jelentős személyes hozzájárulást nyújt az egészség megőrzés jövőjéhez, szerepet játszik a klinikai orvostudomány jövőjének alakításában, és remélhetőleg segít életeket menteni.

  • Mit kapok a H4H projektben való részvételért?

    Először is, Ön segítheti az orvostudomány fejlődését, és hozzájárulhat a jövő újszerű diagnosztikai eszközének kifejlesztéséhez, amely nem gyógyító, hanem megelőző orvosi megközelítésről szól. Egy személyre szabott orvoslás, amely egyéni szinten segít az embereken.
    Az Ön egészségének nyomon követése érdekében kérésére ingyenesen kiértékeljük laboratóriumi vérképét, amelyet minden egyes vérvétel alkalmával megkap, hogy nyomon követhesse saját egészségi állapotát. A fent említett értékelés nem kötelező, és kizárólag az Ön engedélyével kivitelezhető.
    Az első véradásnál (kiindulási vizit) 3000 Ft-os költségtérítést kap, és minden további látogatásnál a térítés még magasabb - minden alkalommal 1000 Ft-tal emelt összegű - lesz.

  • Ki adhat vért a H4H projekthez?

    Olyan 40 év feletti önkéntes véradókat keresünk, akik nem szenvednek daganatos betegségben. Egyéb enyhe fokú, jól karban tartott betegségek (például szív- és keringési betegségek, cukorbetegség, allergia, asztma stb.) nem zárják ki a részvételt. Részletekért kérjük, forduljon az egyik együttműködő intézményünkhöz.

  • Daganatos betegségem van. Így is részt vehetek a H4H projektben?

    Kérjük vegye figyelembe, hogy daganatos betegeségben szenvedők jelenleg nem vehetnek részt a projektben. Csak nagyon kivételes esetben (pl. legalább 5 éve remisszióban lévő betegség), vagy nagyon kivételes malignus daganattípusok (pl. a bazalióma) esetén lehetséges mégis a részvétel. Részletekért kérjük, forduljon az egyik együttműködő intézményünkhöz.

  • Adhatok vért a H4H projekthez, ha terhes vagyok?

    Mivel a várandós nők részvételére különleges előírások érvényesek, jelenleg nem vehet részt a H4H projektben, ha Ön terhes.

  • Alapbetegségem van (cukorbetegség, allergia, ...). Így is adhatok vért a H4H projekthez?

    Igen, alapbetegséggel részt vehet a tanulmányban. Kivételt képeznek a daganatos betegségek. Kérjük megértését az iránt, hogy daganatos betegként jelenleg nem adhat vért ehhez a tanulmányhoz (a fenti kivételektől eltekintve).

  • Mennyi időnek kell eltelnie az utolsó véradásom óta, hogy adhassak vért a H4H projekthez?

    A H4H projekthez csak nagyon kis mennyiségű vért veszünk le (a laborvizsgálatokhoz szükséges vérmennyiségen túl 14 millilitert, ami nem több, mint egy szokásos klinikai rutin laborvizsgálathoz szükséges mennyiség). Ezért nincs korlátozás arra, hogy mennyi időnek kell eltelnie utolsó véradása (nem H4H projekttel összefüggő) óta.

  • Mennyi időnek kell eltelnie az utolsó oltásom után?

    Mivel az oltások (COVID elleni és más típusú oltások is) befolyásolhatják a vérképet, legutolsó oltása után legalább két hétnek el kell telnie, ha először vért szeretne adni a H4H projekthez.

  • Mit kell magammal vinnem a véradásához?

    A H4H projekt keretében történő véradáshoz nincs szükség semmilyen különös dologra. Megfelelő az a ruházat, amely szabadon hagyja a karokat, mivel általában könyökhajlatból történik a vérvétel. Figyeljen a megfelelő folyadékbevitelre véradás előtt és után.

  • Hogyan történik a véradás a H4H projekthez?

    Véradás előtt részvételi tájékoztatót adunk a projekt részletes ismertetésével, majd a tanulmány egyik munkatársa felvilágosítást tart a tanulmány hasznosságáról és kockázatairól. Utána megkérjük, hogy írja alá a beleegyező nyilatkozatot, majd töltsön ki egy kérdőívet, amelyben életkoráról, neméről, jelenlegi betegségeiről és gyógyszerszedéséről kérünk Öntől információkat.
    Ezután a laborvizsgálatokhoz szükséges vérmennyiségen túl 14 milliliter vért vesz le Öntől a megfelelően képzett, illetékes klinikai dolgozó.
    A vérvétel utáni feldolgozást követően a mintát először helyben lefagyasztják és így tárolják a mintavételi helyszínen, ahonnan meghatározott időközönként egy biobankba gyűjtjük össze a mintákat. A molekuláris ujjlenyomat mérését a Molekuláris- Ujjlenyomat Kutató Központ munkatársai végzik, jelenleg a Müncheni LMU Fizikai Karán, és tervezzük, hogy hamarosan a Molekuláris- Ujjlenyomat Kutató Központ magyarországi laboratóriumaiban zajlik majd a mérés.

  • Mennyi ideig tart a H4H projekt számára a véradás?

    Maga a véradás csak néhány percet vesz igénybe. Kérjük, szánjon rá összesen kb. 20-30 percet, hogy maradjon elegendő idő a konzultációra és a tanulmány kérdőívének kitöltésére is. Az első mintaadáskor további 20-30 percet szánjon a projekttel kapcsolatos tájékoztatásra.

  • Mi történik a személyes adataimmal?

    A tanulmány során betartjuk az orvosi titoktartás és az adatvédelem szabályait. Az Ön adatait a mintavételi helyek alkalmazottai gyűjtik és titkosítják (névtelenítik) mielőtt a mintákat és az adatokat elérhetővé teszik a Molekuláris- Ujjlenyomat Kutató Központ (Center for Molecular Fingerprinting, CMF) kutatói számára. Ez azt jelenti, hogy sem a neve, sem nevének kezdőbetűi, sem pontos születési dátuma nem szerepel a minta titkosító kódban. Az Ön adatait kizárólag a H4H projekt értékelésére használják.

  • Kapok tájékoztatót a vérvizsgálatom eredményéről?

    Mivel a vizsgált módszer még mindig próbafázisban van, az eredmény nem közölhető Önnel. Azonban a tudományos célból történő mintavétel mellett elvégzett szokásos vérkép laboratóriumi kiértékelésének eredményeit megosztjuk Önnel.

  • Mi történik a véremmel a véradás után?

    A vérvétel utáni feldolgozást (plazma szeparálást) követően a mintát először helyben lefagyasztják és így tárolják a mintavételi helyszínen, ahonnan meghatározott időközönként egy biobankba (Szegedi Tudományegyetem, Biobank) gyűjtjük össze a mintákat, majd innen szállítjuk el mérésre. A molekuláris ujjlenyomat mérése jelenleg a Müncheni LMU Fizikai Karán zajlik, és tervezzük, hogy hamarosan a Molekuláris- Ujjlenyomat Kutató Központ magyarországi laboratóriumaiban zajlik majd a mérés.
    Ha a későbbiekben visszavonja beleegyezését a tanulmányban való részvételhez, akkor dönthet úgy, hogy a vérmintája addig fel nem használt része megsemmisítésre kerüljön, vagy továbbra is felhasználható legyen.

  • Hol kaphatok további információkat a H4H projektről?

    Ha kérdése van a H4H projektről vagy további információra van szüksége, kérjük lépjen velünk kapcsolatba az alábbi elérhetőségek valamelyikén:
    Telefon: +36 30 016 7102 (H-P: 9-17ó)
    email: info@h4h.hu